2017. március 5., vasárnap

2016. évi Preyer Hugo pályázat eredménye


Hosszasan figyeltem a különböző novellapályázatokat, szoktattam magamat a gondolathoz, hogy az egyiken megméressem magamat. Végül az Avana egyesület által minden évben kiírt Preyer pályázaton akadt meg a szemem. Főként azért, mert amatőr (saját kötettel még nem rendelkező) íróknak hirdették, és azt ígérték, mindenki kap nem csak pontozást, hanem pár mondatos értékelést is a zsűritől. Szakmai visszajelzésnek tökéletes - gondoltam.
Ez volt életem első novellapályázata, az igazi díjban, az Új Galaxis antológiában való megjelenésben nem is reménykedtem. Két pályamunkát küldtem be: egy, a kiterjesztett világok jövőjével foglalkozó szösszenetet és egy olyan novellát, melynek főszereplője robotnak hiszi magát.

Rövid elmélkedésem, a Somnium mendax a szó szoros értelmében nem tekinthető novellának, ezért kevesebb pontszámot ért el a versenyen, ám a bírálók érdemesnek találták arra, hogy közöljék a pályázat hivatalos odalán.

Legnagyobb örömömre BioRob Sexrobot C694 című írásomat a zsűri dicséretben részesítette. Ez már önmagában is nagy öröm, de boldogságomat csak még inkább fokozta, amikor megtudtam, hogy a három elbíráló közül ketten is maximális pontszámot ítéltek a munkámnak. (Ez egyben megmutatja azt is, mennyire szoros volt a verseny.)
A díjazottak listája itt megtekinthető. Már alig várom, hogy a többiek írását is olvashassam!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése