Reggeli látomás

Reggeli látomás

Jó reggelt! Nem ismersz meg? Hogy ezen miért nem lepődöm meg! Sebaj. A hatos villamosra vársz mi? Megint csak a munka… Nem irigyellek. Te bajod. Ne nézz így rám! Jó, bocs, hogy zavartalak. Elkussolok.

Na, hát tényleg nem ismersz meg? Ne félj már! Hiába nézel körül, tudod, hogy mindig késik. De azért bármikor itt lehet, úgyhogy ne menj el. Ülj csak vissza szépen! Nem, ne szólj semmit! Csak csendben, nyugodtan… Hisz régi ismerősök vagyunk mi ketten. Tudod, hogy sose bántanálak. Én nem, téged nem…

Nézd meg a kezem! Itt a tenyerem, nézd csak! Nézd jobban! Nem látod? Mit? Még hogy mit, jó vicceid vannak! Csak az a baj, hogy nem nevetek. Te tényleg ilyen vak vagy? Mit? Mit! Megáll az eszem. Hát a vért. Bizony, vért, az ő vére, tudod, hogy az övé. Megöltem. Tudod te, kiről beszélek. Ne sikíts, mondtam már, hogy maradj csendben! Hiába nézel, ők nem fognak segíteni neked. Nem látnak, nem bizony, csak te látsz. Ijesztő, mi? Maradj szépen nyugodtan, különben bolondnak néznek, aztán megnézheted magad.

Próbálj meg normálisan viselkedni, oké? Tudod, mi az, hogy normális? Nem baj, én se tudom. Viselkedj úgy, mint a többség. Mint ott az a néni. Nézegeti az óráját, ideges, nagyon várja a villamost. Mintha a villamoson múlna az élete. Amúgy meg üveges tekintettel bambul előre, mint aki semmit se lát. Elég szánalmas. Nos, csinálj így, aztán közben figyelj rám! Figyelsz?

Jól van, nem kell válaszolni, értem én. Látni se akarsz. Én viszont nem megyek el, amíg el nem mondom, amiért jöttem. Ott tartottunk, hogy véres a tenyerem. De nehéz így beszélni, miközben motyorogsz! Hiába mormogod az orrod alatt, hogy nem vagyok itt, meg nem létezem – tudod, amúgy elég illetlen dolog ilyet állítani arról, aki épp neked beszél – attól még köszönöm szépen, kitűnően elvagyok melletted, és a hangsúly a vagyokon van. Gyere közelebb! Ne undorodj annyira, csak a vállad érintettem meg. Épp csak futólag. Ne aggódj, nem lett véres. Épp erről akarok beszélni. Nem lett véres semmid, és nem is lesz, legalábbis tőlem, ugyanis ez a vér sosem jön le. Nem mossa le a víz, nem cseppen le a kézről, még csak rá sem alvad. Örökké pont ilyen élénkpiros, mint amit frissen ontottak.

Csak azért jöttem, hogy megmondjam: már rég megöltem. Akármit teszel, akárhogy döntesz, már nem hozhatod vissza. Őt nem. Lehet hasonló, talán, de ő már nem jöhet vissza. Ez az én bosszúm. Nem sírsz? Miért nézel rám ilyen értetlenül?

Hát nem érted? Te tényleg nem érted! Valamit elfelejtettél, mióta már nem én élek benned? Van még időnk a villamosig, én tudom, mikor jön. A holtak világában minden ugyanakkor és meghatározott időpontokban történik. Ezt mondjuk, sose fogod megérteni, amíg élsz. Nem is tudod, milyen ajándékot adtál nekem azzal, hogy megöltél.

Olyan jó nézni téged, ahogy félsz, és mégis küzdesz ellene, miközben a szíved mélyén könyörögsz, hogy mondjam tovább, annyira kíváncsi vagy. Óh igen, ezt szerettem benned a leginkább. Kevesebb érzelgősséggel akár hatalmas is lehetnél, igaz, hatalmasat is eshetnél, de ez vele jár, ugyebár... Bár ne nyavalyognál folyton! Minek neked szeretni, mondd? Nem érzed, hogy fáj, hogy széttép? Miért ragaszkodsz hozzá? Azt hiszed, hogy boldoggá tesz, hogy amíg szenvedsz tőle is csak azért van, hogy még boldogabb lehess? Úgy gondolod, értékelik, ha szereted őket? Nem tudnak semmit! Te se!

Nézd, mit tett a szereteted, nézd csak! Nézz rám! Nézz már rám! Megöltél! Gyilkos vagy! Hogy tehetted? És nem csak engem… Sokunkat. Fogynak a lehetőségeid, tudod? Tudod mi lesz, ha már egy se marad? Na tudod? Nem fogsz meghalni, nem, sokkal rosszabb! Élni fogsz, bizony, de hogyan! Nyomorultul, álmok, gondolatok és érzelmek nélkül, mint egy gép, ami addig jár, míg ki nem fogy az üzemanyag. Hát ezt akarod?

Bocsáss meg. Ne haragudj rám, na... Látom, nem érted, pedig fontos tudnod. Elmagyarázom. Gyere csak! Így, jó közel. Jól van. Most megsúgom: minden nagy döntésed, lelked minden változása meghatározza a jövőd, ezt, azt hiszem, te is belátod. Azonban minden egyes alkalommal, amikor változtatsz valamin, megölöd az akkori önmagad, hogy az új vegye át a helyét, és vele megölöd azokat, akik csak a jövőben lehetnél, és létük attól az egy döntéstől is függött. A szereteted megölt engem. Ez volt az én legnagyobb ellenségem, ez ellen küzdöttem hónapokon át – de erősebb volt nálam, kitört, és elkezdett megváltoztatni téged, engem pedig meggyilkolt. De ne örülj a győzelmednek! Itt a bosszúm: azt, akiről most álmodsz, aki lenni akarsz, már sosem leszel. Azt az éned én már réges-rég megöltem. Itt a vére a kezemen, sok máséval együtt. Látom a szemedben, hogy már te is látod. Undorodsz tőle? Akkor nézd meg a sajátod!

Ennyi volt a bosszúm. Többé nem kereslek. Csak azt kérem, vigyázz magadra, jó? Az érzelmeid választottad, hogy irányítson a számító logika helyett – hát vigyázz rá! Vigyázz rá nagyon, és őrizd meg, mert ne feledd: fogyatkozunk. Megjött a villamosod. Szállj fel! Ne bámuld annyira a kezed, mostantól mindig látni fogod rajta a vért. Ne félj, majd megszokod. Na, eridj! Nem haragszom. Jobb így nekem, meg neked is. Futás, mert lekésed! Jól van… Menj csak… Menj…

2008.12.06.