2017. május 2., kedd

Könyvmegjelenés - VI. Aranymosás eredménye


Megnyertem a VI. Aranymosás Irodalmi Válogatót,
trilógiám első kötete még idén megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál.

Nehéz megfogalmazni, mit is érzek a kiadással kapcsolatban. Nyilvánvalóan örülök, de nem az a fajta boldogság ez, mint amit a maratonfutó érezhet a célban, hiszen pontosan tudom, számomra ez nem a vég, hanem épp az utazás kezdete. Gyermekkorom óta ábrándozok arról, hogy egyszer megjelenik a könyvem, de sosem gondolkoztam azon, vajon mi lesz utána. Sokáig úgy tekintettem rá, mint egy hegy csúcsára, holott az a hegy bizony sokkal magasabb. Épp csak egy pillanatra állok meg, hogy rácsodálkozzam arra, amit eddig elértem, aztán mászok is tovább. Kíváncsi vagyok, meddig jutok.

Van még mit tanulnom, de tudom, hogy jó irányba indultam. Bizonyítja ezt a válogató megnyerése, és Varga Bea főszerkesztő dicsérő szavai, aki szerint a karakterkezelésem Abercrombiera hajaz, képes vagyok sok történetszálat és szereplőt egyszerre fejben tartani és jó a dramaturgiai érzékem. Azt hiszem, ennél nagyobb elismerést pályakezdő író nem kaphat. Már nagyon várom a szerkesztési munkát, úgy érzem, profi csapatba kerültem, akik segítségével a regény a legjobb formájában kerülhet majd elétek, olvasók elé.

Köszönöm, hogy velem tartotok, és mint mindig, kellemes olvasgatást kívánok!

***



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése