Könyvhét 2019.

Az idei Könyvhét új helyszínen, a Dunakorzón volt, ami számos új élményt vitt az eseménybe:
1. a kilátás csodaszép
2. a standok kevésbé hatnak zsúfoltak, kényelmesebb végigsétálni köztük
3. garantált ajándék napszúrás

Délután egytől - vagyis a legnagyobb hőségben - dedikáltam, Chiarával és Bálint Erikával egy asztalnál. Örültem, hogy találkozhattam velük, igazi csajos, beszélgetős hangulat volt az asztalnál.

Bessenyei Gábort váltottuk, aki meglepetésünkre lecsukott napernyő mellett üldögélt, ami rendkívül merésznek tűnt a kánikulában. Egészen addig, míg nem világosított fel minket, hogy az árnyékgenerátor egyszerűen csak rossz, folyton felkapja a szél, és ettől esetleg olvasókra is támad. Jelentem, hárman (és még pár segítőkész barát) megküzdöttünk a problémával, sikerült megzabolázni a makrancos ernyőt, és mind a hárman el is fértünk alatta.

Azt hittem, a hőségriadó elriasztja az olvasókat, de tévedtem. Legnagyobb örömömre találkozhattam veletek - igazi hősök vagytok! :) Volt, aki felkészülten érkezett, egy hosszú-hosszú listával, mert számos aláírást gyűjtött (remélem, sikerült mindet megszerezni!), volt, akinek legalább olyan menő kígyótetoválás tekergett a karján, mint a könyvborítón lévő... csupa érdekes személyiség. Ilyenkor mindig feldob, hogy látom, milyen sokféle kalandor fordul meg Meridiában.

A mostani eseményre nem egyedül érkeztem, a háttérben a férjem is szorgoskodott, és készített pár képet a standon sorakozó kötetekről.

Megfogadtam, hogy most nem veszek könyvet, mert még a Könyvfesztiválos beszerzéseim nagy része is olvasásra vár, de persze, hogy elcsábultam. Őt fogadtam örökbe - léleksimogató, pszichológiás és hörcsögös, az én lelkemnek most ez márpedig kellett (már olvasom, a felénél járok, nem bántam meg a döntést):

Jó volt sétálgatni a parton, figyelni az embereket, megkóstolni az ivókút vizét (palackszám), vagy épp csendben andalogni egy kicsit a közeli sétálóutcán. Remélem, megtartják ezt a helyszínt.

Búcsúzásként egy fáradt, de boldog selfie :)

Olvass tovább

Könyvfesztivál 2019.

Idén a hétvége mindkét napján kinn voltam a Millenárison, és mondhatom, dupla öröm volt.

Szombaton háromnegyed tizenegykor érkeztem, hogy délben meghallgassam a Miért szeretjük a young adult irodalmat? című beszélgetést Katona Ildikóval. Igaz, bő tíz percet késtem, mivel hiába érkeztem előbb, alig találtam meg a termet. Mit szépítsük, eltévedtem egy kicsit - én egy egyenes utcán is képes lennék rá, hát még egy zsúfolt épületben :)

Elmélyülten hallgatom a beszélgetést

 Bár a YA kevésbé a terepem - igaz, mostanság egyre több Vörös Pöttyös is a kezembe akad -, mégis úgy éreztem, ezt érdemes lesz végighallgatom. És milyen jól tettem! Katona Ildikó mesélt arról, hogyan indult a kiadó, miképp született a Vörös Pöttyös márka és sok érdekes könyvkiadási kulisszatitkot árut el. Az biztos, hogy ezután minden hasonló beszélgetésen igyekszem majd ott lenni.

Róbert Katalin beszélget Katona Ildikóval

Amint kiléptem az előadásról, már várt két barátom, aki Veszprémből érkezett a fesztiválra - a Könyvfesztiválban talán ezt szeretem a legjobban. Olyan ismerősökkel futhatok össze itt, akikkel amúgy csak ritkán találkozunk.

Régen említettem néhány interjúban, hogy az Aranymosást akkor ismertem meg, amikor egy haverom beküldte az írását. Így kezdtem el figyelni az oldalt, fellelkesültem, majd írni kezdtem a Meridia sorozatot, amivel négy évnyi írásmentes időszak zárult az életemben.

Nos, a jobb oldali srác az, akinek köszönhetem. 

Mellettem Fertig Dávid, hátul Unger Gergő kukucskál

Délután háromkor elhagytam a B épület melegét, hogy csatlakozzam az SF.Galaxis szerzőihez egy közös dedikálásra. Ismerkedtünk, jót nevettünk együtt, és ülőhely híján az első olvasókat díszsorfalat állva köszöntöttük. Aztán valahonnan sikerült padot és asztalt lop... izé, kölcsönöznünk, és utána még gyorsabban ment a dedikálás. Jó kis csapat gyűlt össze, élveztem a közös beszélgetést. Bár csak egy órát ígértem, végül fél ötig maradtam. Tovább nem tudtam, mert hiába a jó hangulat, addigra beüldözött a hideg. Hiába, kivételesen nem napsütötte Könyvfesztiválunk volt, hiányzott a fűre kiülős hangulat.

balról: Puska Veronika - Dyta Kostova - James Grey - Varga Balázs - jómagam - Szabó Zoltán - Early Moon

A képről ugyan lemaradt, de Urbánszki László is csatlakozott hozzánk egy hosszú beszélgetésre.

De ezzel még nem ért véget a Könyvfesztiválom, odabenn jót beszélgettünk és nevettünk Róbert Katalinnal, Eszes Ritával és Novák Vicával. Kis időre csatlakozott Bessenyei Gábor is (aki olyan menő, hogy a Könyvfesztiválról nem csak írt, hanem videózott!), és Rácz-Stefán Tiborral is beszélgettem. Illetve még valamikor a nap elején Demi Kirschnerrel is összefutottam. Ilyen egy igazán sűrű fesztiválozás! :)

Már majdnem búcsúztam volna, amikor Moskát Anitát is sikerült elcsípnem. Ennek különösen örültem, mivel már a táskámban lapult az Irha és bőr, így bár a hivatalos dedikálási óráról lemaradtam, soron kívül beszerezhettem a könyvbe egy aláírást.

Róbert Katalin, Eszes Rita, Novák Vica meg én

És ezzel még nincs vége, hiszen még csak a szombatról meséltem! :) Vasárnap egytől dedikáltam. Köszönöm, hogy eljöttetek, hoztatok Felvont vitorlákat és Érints meg! kötetet is.

Külön köszönöm Juhász Brigittának, hogy újra találkozhattunk. 2017. decemberében egy Alexandrában futottunk össze miközben a dedikálóasztalra vártam. Akkor az Érints meg!-be gyűjtötte az áláírásokat, és jól elbeszélgettünk. Most a Felvont vitorlákkal érkezett. Remélem, még sokszor lesz ilyen alkalom! :) 

Juhász Brigittával 2017-ben és most, a 2019-es Könyvfesztiválon

A dedikálóórám végét kellemesen átbeszélgettem Róbert Katalinnal, akivel annyira jól elcsevegtünk a hajókról, hogy majdnem az asztalnál felejtettük magunkat, pedig már kezdődött volna Szélesi Sándor ideje. Átadtuk a helyet. :) Ám a beszélgetést folytattuk, és nem is csak ketten: Spirit Bliss és Kolozs Kitti is csatlakozott. De erről nincs képem, mert ha Spirittel és Kittivel vagyok, mindig annyira belefeledkezünk a beszélgetésbe, hogy eszünkbe sem jut a fotózás. Na majd legközelebb! (Ó, hányszor fogadtam már meg ezt...)

Miközben Spirit Blissre került a sor a dedikálóasztalnál, Kittivel nekiláttunk felfedezni a zsákbamacskákat. Már régóta ki szerettem volna próbálni. Hú, nagyon nehéz a választás a rövid kedvhozó szövegek alapján! Nem azért, mert nem hívogatóak, épp ellenkezőleg - három befutó közül alig tudtam kiválasztani, melyik legyen. Végül az nyert, amelyik nem fantasyt sejtetett: kicsit el akartam térni a komfortzónámtól.

Szerencsémre a többi is kinyitásra került a közelemben, és mondhatom, egyikben sem csalódtam volna. Egyetlen veszélye van a játéknak: esetleg olyat kap az ember, ami már megvan otthon a polcon. Kitti is így járt az egyik szerzeménnyel, a Nevermore-ral, ezért nekem ajándékozta. Kitti szerintem egy ajándékozótündér és általános boldogságkatalizátor.

Így végül ezekkel a szerzeményekkel térhettem haza:

A képlet-et köszönöm Katona Ildikónak, aki minden KMK-s magyar szerzőnek felajánlott egy példányt. Chiara Pillangólányára már rég kíváncsi vagyok - erotikát írni nagyon nehéz, és ahogy hallom, ez egy kivételesen szépen sikerült kötet. A Kitti-zsákbamacska Nevermore és az általam előásott Kiűzetés a paradicsomból. Végül de nem utolsó sorban egy dedikált Irha és bőr példány.

A könyvmoly énem teljesen elégedett :)

Végül még hadd osszak meg veletek egy kis történetet:

Ha ide téved, ez úton köszönöm az ismeretlen srácnak, aki tudtán kívül írólétem egyik legboldogabb percét adta nekem. A standok között mászkáltam, amikor megpillantottam, ahogyan a Felvont vitorlákkal ismerkedik. Előbb a fülszöveget, majd a könyv elejét olvasta elmélyülten. Esküszöm, nem szoktam olvasók után kémkedni, csendben tovább is haladtam, de kicsivel később még megpillantottam őt, miután már örökbe fogadta a könyvpéldányt. Eszembe juttatta azt, ahogyan magam is rátalálok egy-egy könyvre, amikor a polcokat böngészem. Látni, hogy ez most az én írásommal történik - számomra ez volt a hétvége egyik legmeghatóbb pillanata.

Köszönöm mindannyiótoknak!

Olvass tovább

2018. Évértékelő

Oké, mindenki Évértékelőzik… Tudjátok, én igazából eddig nem szerettem az ilyesmit. Először azt gondoltam, fene vigye az egészet, nem csinálok, inkább írok még pár bekezdést a folytatás kéziratába – egyik szálon épp Fényvárosban barangolok, egy másikon meg Eel ágyában, szóval… :D

Aztán olvastam pár bejegyzést más íróktól (pl. Bessenyei Gáborét, Róbert Katalinét és On Saiét) ráébredtem, visszanézni valójában nem üres szócséplés. Igenis jó néha megállni, és tudatosítani, mennyi boldog pillanatot tartogatott 2018. Főleg, hogy ez az első évem, amit veletek, olvasókkal tölthettem.

Óriási öröm volt beszélgetéseken, dedikálásokon találkozni veletek. Számomra mindig lendületet ad, ha elmondjátok, mi tetszett a könyvben, melyik karaktert szeretitek vagy épp utáljátok, mit vártok a folytatásban. Egy-egy ilyen találkozás után könnyebben jönnek a szavak.

Különös élmény volt visszalátogatni a szülőfalumba, Cseténybe, és a régi ismerősöknek új néven, Belloneként bemutatkozni. Mintha egy addig félig titkolt oldalamat mutattam volna meg, és csupa szeretet kaptam. A veszprémi író-olvasó találkozón nagyon élveztem a beszélgetést, Oszlánszky Zsolt remek kérdéseket tett fel. A Könyfesztivál a kedvenc ünnepem, olyan, mint a könyvmolykarácsony :) A Könyvhét pedig számomra olyan hangulatú volt, mint egy baráti piknik – kevésbé nyüzsgő a Könyvfesztiválhoz képest, de sok az ismerős arc, és fülig érő szájjal térek haza. Ó, és ebben a bejegyzésben mutattam meg azt is, általában mi lapul a dedikálós-táskámban. A karácsonyi dedikáló-sorozat elég fárasztó volt, de nem bántam meg :)

A legfrissebb szakmai élményem a Leírás kurzus elvégzése. Úgy érzem, az tulajdonképpen egyben a fogadalmam is 2019-re: fejlődni fogok, még jobban meg akarom érteni az ott tanultakat, és egyre feljebb és feljebb törni a képzeletbeli lépcsőn.

A magánéletemben is nagy eseményeket hozott az év: tavasszal megházasodtam. Egy hajón, mert hol másutt… Le se tagadhatnám a vízmániámat.

Köszönöm, hogy ilyen sokan olvassátok és szeretitek a Felvont vitorlákat, vagy épp a Tajtékot az Érints meg! antológiából, esetleg az SF Galaxisban megjelent novellát is ismeritek.

Köszönöm az interjúkat a Prológusnak, a Lendület magazinnak és az Aranymosás Irodalmi Magazinnak.

Köszönöm a regényértékelést Spirit Blissnek, Kellynek, Niitabellnek, Fancsalinak a Szubjektív Archivumtól, Ágoston Sárának a FITből, ,  Coernek a GCK’s book review blogtól – ez utóbbi annyira friss, hogy a bejegyzésírás után rohanok, hogy elolvassam –, és mindenkinek, aki értékelt moly.hu-n, e-mailben, vagy élőszóban elmondta, milyennek találta a könyvet.

De lássuk csak, miket osztottam meg veletek idén Meridia világából…

Még tavaly decemberben kerültek fel, de azért megemlítem az Üdvözöllek Meridiában! poszt-sorozatot, ami három plusz novellát tartalmazott, és egy bejegyzést a meridiai tájakat ihlető valós helyszínekről. Nagyon szerettem ezt a sorozatot, biztosan minden megjelenő könyvemhez készülni fog hasonló.

Az évben a legbüszkébb talán a játékos tesztre vagyok, amelyben kideríthetitek, melyik karakterhez hasonlítotok leginkább. Sokat agyaltam rajta, remélem, szerintetek is megérte. Szeretnétek, ha hasonló kvízeket készítenék még? Milyen témák érdekelnének?

Sokan szerettétek a nyereményjátékot, sőt, úgy vettem észre, többen ennek hála találkoztatok a könyvvel. (Üdvözöllek titeket, remélem, ez a kis összefoglaló nektek különösen hasznos kiindulópont :) ) Kiskorom óta szeretek ajándékozni - ami azt illeti, jobban élvezem az ajándék-készítést még az ajándékkapásnál is -, így nem kérdés, hogy nagyon örültem, amikor a nyertesek kezében láthattam a könyvet. Azt hiszem, máskor is fogok valamilyen nyereményjátékot indítani, évi egyet mindenképp.

Úgy vettem észre, az egyik legnépszerűbb tartalom a facebook-album, amibe a folytatáshoz gyűjtök inspirációs képeket. Ígérem, hogy ezt is folytatni fogom, figyeljetek, mert lassan újra eljön az idő, amikor friss kép kerül a gyűjteménybe.

Ti milyen posztokat látnátok szívesen? Írjátok meg nekem odalent, a facebookon, vagy akár e-mailben!

Boldog új évet kívánok, és sok letehetetlen könyvet 2019-ben!

Van egy mondás, miszerint amit éjfélkor csinálsz, úgy telik majd a következő éved is – én elhatároztam, hogy épp ezért írás közben akarom várni az éjfélt. Úgyhogy most vissza is kucorodom a kézirathoz :)

Olvass tovább

A Leírás kurzusról és az írástechnika tanulásról

Elvégeztem a Könyvmolyképző Kiadó Leírás kurzusát  :)

Mielőtt rátérnék arra, milyen élmény volt, szeretném elmondani, egyáltalán miért döntöttem úgy, hogy jelentkezek rá.

Azt vettem észre, sokan úgy tekintenek a kiadó kurzusaira, mint egyfajta előszobára az Aranymosáson továbbjutás előtt. De én már nyertem a VI. Aranymosáson, a Felvont vitorlák tavaly megjelent.  Akkor miért akarnék „visszalépni” eggyel?

Interjúkban, író-olvasó találkozókon is gyakran felbukkant a kérdés: tanultam az írást, vagy nekem „csak úgy”, a magam erejéből sikerült. És néha úgy éreztem, azt akarják hallani, hogy tanulás nélkül jutottam oda, ahol vagyok. Mintha ettől csoda lennék, született zseni – és az sokkal érdekesebb, mint a háttérben végzett munka.

Igen, a mostani Leírás kurzus volt az első szervezett írásoktatás, amiben részt vettem, az Aranymosásig enélkül jutottam el. De ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tanultam írástechnikát: csak autodidakta voltam.

Mindig is hittem a tanulásban. Bétáztam és bétáztattam. (Mi az a béta? Katt ide) Idegenek szövegében jobban észrevettem azokat a hibákat, amiket igazából még én is elkövettem írás közben. A legjobb bétáimra úgy találtam rá, hogy először én olvastam az ő szövegeiket. Láttam, hogy jól tudunk együtt dolgozni, és épp olyan nagy bennük a fejlődési vágy, mint bennem. És mindegyikük tehetséges volt valamiben: volt, akinél a karakterek összetett jellemét csodáltam, volt, akinél a logikus történetvezetést stb. Hallgattam rájuk. Ha olyan területet érintett, amiben láttam, hogy ők jobbak nálam, akkor kétszeres súllyal.

És online írástechnika anyagokat kerestem. A leghálásabb Kozma Rékának vagyok, az Így neveld a regényedet! blogért. Például onnan tanultam meg E/3.-ban írni :) (A novelláimat többnyire E/1.-ben írtam, de Meridia történetéhez sok nézőpontkaraktert akartam, sok váltással – ezért tanultam meg a közeli E/3.-at.)

Most visszaolvasva úgy tűnik, mintha én egy szuper-szorgalmas ember lennék, pedig nagyon nem. Az egyik legnagyobb jellembeli hibámnak a lustaságomat tartom. Tipikusan az vagyok, aki inkább lefelelt középsuliban 4-esre, visszamondva csak azt, ami az órán ráragadt, semmint otthon nekiülne hozzátanulni. Egyetemen szívesen magyaráztam a logikai kapcsolatokat, de utáltam időt tölteni a tételkidolgozással, szóval legtöbbször mások jegyzetét kunyeráltam el. Tudjátok, van az a rohadék, aki elkéri a jegyzeteidet, aztán akár jobb jegyre vizsgázik belőle, mint te… Na, én voltam az a rohadék. Nem, én sajnos nem vagyok szorgalmas.

Helyette fenemód büszke vagyok és maximalista. Sosem vagyok elégedett az elért eredményeimmel, mindig leakadok azon, hogy milyen hibákat vétettem. Hogyan lehetne jobb, amit csinálok?

Hiszek abban, hogy Meridia történetét érdemes elmondani, hogy érdekes és izgalmas lesz számotokra. A történet megérdemli, hogy a lehető legjobban írják meg – és hát éppenséggel én vagyok, aki írom. Tehát jobbá kell válnom. Egyszerű, nem igaz?

Az első kötet kézirata nem volt rossz – elég jó ahhoz, hogy a Könyvmolyképző kiadó bizalmat szavazzon nekem, és kiadja a regényt. De azt is le kell szögeznem, hogy a polcokra kerülő szöveg sokkal jobb, mint az, ami az Aranymosáson megmérettetett. Sokat köszönhetek a szerkesztőmnek, Moskát Anitának.

Újabb gyakori téveszme, hogy a szerkesztő erőszakkal átíratja a regényt. Én ezt nem tapasztaltam. Anita számára mindig az volt az első, hogy felmérjük, valójában mit akartam kifejezni egy-egy jelenettel, merre akarom terelni a történetet – és mindig ehhez igazodva tett szakmai javaslatokat arra, hogyan lehetne jobban elérni a kívánt hatást. Nem felülírta a gondolataimat, hanem segített őket kiteljesíteni. Éppen ezért jöttem rá a szerkesztés során, mennyi szakmai tudásom hiányzik. Az a tudás, ami neki megvolt, és amire próbált javítás közben megtanítani.

A megszerkesztett szöveg mindig jobb, mint a kézirat. Még zseniális kézirat esetében is, legalább azt beláthatjuk, hogy „több szem többet lát”, tehát némi foldozni való biztosan akad. Az írásom volt egy bizonyos szinten, a szerkesztés segített még eggyel fentebb emelni.

Azt akarom, hogy a Meridia sorozat következő része még jobb legyen. Ha a Felvont vitorlákat szerettétek, hát a folytatás legyen a kedvencetek!

Ehhez az első lépés az, hogy figyelek az olvasói és szakértői visszajelzésekre, felismerem a gyengéimet és kijavítom őket. Nem félek szembenézni azzal, hogy valamiben még nincs elég gyakorlatom vagy tehetségem, mert nem az egóm számít, hanem a történetem. Lusta vagyok, de most van valami, amiért hajlandó vagyok sokat dolgozni – Meridia az.

Szóval mit kerestem a Leírás kurzuson? Ugyanazt, mint bárki, akár van kiadott könyve, akár nincs: fejlődési lehetőséget. Ez nem „visszalépés”, hanem egy lépcsőfok felfelé.

Az, hogy miért pont a Leírás kurzust választottam, egyszerű: megkérdeztem a kiadó munkatársait, mit ajánlanának nekem. :) Elmondtam, mi az, amiben fejlődni szeretnék, és együtt kitaláltuk, hogy valószínűleg a Leírás kurzus anyagától kaphatom most a legtöbbet.

Nem csalódtam, tényleg hasznos volt. Bár kicsit másképp, mint azt előre hittem.

Talán inkább tankönyvszerűségre vagy gyakorlati tanácsok halmazára számítottam. Tudjátok: ez hiba, ezt így vagy úgy érdemes csinálni, ezekre figyelj stb. És persze, volt benne ilyen is, de én sokkal inkább szemléletfejlesztést kaptam a kurzustól.

Hogyan találhatom meg jobban a saját hangomat? Mit szeretek én a leírásokban? Mit akarok elérni velük – és persze azt hogyan tehetem meg.

Amikor a heti anyagot olvastam, eleinte gyakran beleestem abba a hibába, hogy első olvasásra szinte legyintettem, hogy á, ez semmi. Alapdolgok, ezek jó részét magamtól is tudom. Gyakran van ilyen, ha az ember logikus, egyszerűen érthető szöveget olvas - az az illúziója támad, hogy a benne leírtak olyan egyértelműek, hogy magától is rájött már ezekre.

Egyetemi vizsgatételeknél is volt már ilyen élményem. Röhögve ültem be a szóbelire, hiszen az anyag könnyű volt – aztán megbuktam. Könnyűnek tűnt, amíg olvasom, csak éppen az ember hiába hiszi, hogy tud valamit olvasás közben, a tapasztalat az, hogy csak töredékét tudja fejből visszamondani. A következő vizsga-alkalomra hozzáolvastam a leírt vázlathoz, megértettem az anyagrészt, és a többlettudás birtokában már tényleg vissza tudtam mondani a vizsgán azt, és épp annyit, amennyi a vázlatban eredetileg szerepelt.

A kurzuson kapott pdf-ek is ilyen vázlatok – minden szavuk fontos, semmi sem kihagyható. De kapunk segítséget ahhoz is, hogyan tegyük hozzá a többletet: ott vannak a házik, gyakorlatok, amelyeket a kurzusvezető értékel. Ez a Leírás kurzuson most Kozma Réka volt. Mindig kiemelte, mi sikerült gyengébben, de nem felejtett el dicsérni sem. És ha kérdésünk volt, kedvesen és érthetően magyarázott.

Figyelmeztetek mindenkit, aki kurzusra iratkozik: időigényes. Nagyon. Legalábbis ha tényleg meg akarjátok tanulni, amiről szól, és nem elégedtek meg egy felületes tudással.

Gyakran a háziírás közben jöttem rá, valójában mit jelent egy-egy lecke. Vagy a rosszul sikerült házim kiértékeléséből arra, hogy még mindig nem értem igazán. Tanultam a többiek megoldásaiból is. Visszamentem a pdf anyagába, egy-egy félmondaton gondolkodtam, próbáltam igazán a mélyére ásni.

Igen, tanultam az anyagból – de a legtöbb tudás és felismerés abból jött, hogy gondolkodási alapként használtam, és egy mondatból néha három különféle gondolatutat jártam be, ami mind elvezetett egy-egy felismeréshez a saját írásommal, stílusommal kapcsolatban. Vagy épp néha „csak” némi önismerethez.

Még mindig zavaros egy kicsit számomra, hogy pontosan mit és mennyit kaptam a kurzustól – nekem még mindig nem ért véget. Újra és újra elő fogom venni a tananyagot, és biztos vagyok benne, hogy még egy jó ideig találni fogok benne újabb gondolkozni valót.

Olvass tovább

Könyvheti feltöltődés

Előző hétvégén én is kinn jártam a Könyvhéten, dedikáltam is, és nagyon élveztem :)

Igaz, ez most sokkal rövidebbre sikerült számomra, mint a Könyvfesztivál. Akkor sokat nézelődtem, vásárolgattam, ez most inkább egy gyors, de annál intenzívebb élmény volt.

Csak egy bő órával a délutáni dedikálásom előtt érkeztem meg a Vörösmarty térre, így sikeresen elkerültem a hírhedt könyvheti esőzést. Azért biztos, ami biztos, lapult egy esernyő a kistáskámban.

És mi még? Azt hiszem, eddig nem is mutattam nektek, mi az állandó felszerelésem:

• egy doboznyi könyvjelző (Felvont vitorlák és Érints meg! vegyesen)
• a dedikálós tollam V. K. Bellone vésettel
• egy-két póttoll a biztonság kedvéért
• kígyós kitűző (Kittitől ❤)
• Ouroboros karkötő
• és valahol a táskám mélyén lapul a szerencsehozó mechanikus zsebórám

Bakti Viktorral ültem egy dedikálóasztalhoz. Nem először volt közös eseményünk, még a könyvbemutatónk is együtt volt, így már ismerősként üdvözöltük egymást. Sok barátja is eljött, akiket külön öröm volt megismernem - mind fantasztikumszerető, kedves ember, akikkel jó volt váltani pár szót.

Mielőtt elkezdődött volna a dedikálás benézett hozzám Spirit Bliss és Kolozs Kitti is. Blissel mindig csak egy keveset beszélhetünk, most is sietett a vonatra, de nagyon örültem, hogy még épp találkozhattunk, sőt, közös fotót is készítettünk.

Nem maradt ki a fotózkodásból Kitti sem, ami azért nagy szó, mert hónapok óta akartunk közös képet, de amikor összefutottunk mindig olyan jól elbeszélgettünk, hogy a kattintgatás bizony elmaradt. Szerencsére ő felkészült a szétszórtságunk elleni harcra 😃

Sőt, még egy kis "nászajándékot" is hozott nekem. Ilyen gyönyörű fa könyvjelzőket, hármat is, egyet-egyet a Meridia trilógia minden leendő kötetéhez. Imádom őket! Szerintem Kittinek könyves meglepetés dobozokat kellene terveznie, mindig olyan jó dolgokat talál ki - és nem csak nekem, más írókat is lepett már meg hihetetlenül könyvhöz passzoló ajándékokkal.

Ez után hivatalosan is elkezdődött a közös dedikálásunk Viktorral, amelyen Rácz-Stefán Tibor kattintott pár jó képet 😊

Köszönöm mindenkinek, aki eljött hozzám! Nagyon élveztem a beszélgetéseket. Olyannyira, hogy kedvet is kaptam folytatni a Meridia II.-t, ami jelenleg Lángoló kikötők munkacímen íródik a gépemen. Mostanság egy kicsit holpontra futottam egy jelenetnél, de a sok barátságos arc és érdeklődés annyira felpörgetett, hogy dedikálás után szaladtam haza a billentyűzetem elé.

Szóval bármikor kérdezzetek, írjatok nekem akár facebookon is, szívesen válaszolok, és még az is lehet, hogy segítetek ráhangolódnom az írásra 😉

Életképek szombatról:

Olvass tovább

Tenger, hajók, szerelem...

Kb. egy hónapja hosszabb időre eltűntem - férjhez, majd nászútra mentem. Új polgári nevem Ballóné Baráth Veronika (egyébkét a Ballóné-Bellone hasonlóság véletlen, esküszöm! :) ), életem párja Balló Gábor. Olyan sokan kívántatok nekünk boldogságot, annyira jól esett a törődésetek, hogy úgy gondoltam, megosztok veletek is néhány képet :)

Az esküvői szertartás egy hajón volt - mondtam már, hogy imádom a hajókat :D? - a jó magyar tengeren, Balatonfüreden.  A Róza nevű vitorlás-motoros hajó fedélzete harminc fő befogadására képes, ez épp elég hely volt egy meghitt, családias ceremóniához. Azért választottuk a balatoni esküvőt, mert itt, a füredi kikötőben volt párommal az első csókunk, a Balatoni szél szobor alatt.
A fogadalmunk felolvasásakor nagyon meghatódtam, a hitvesi csóknál már legördült egy-két könnycseppem is. :) A napot a Borcsa étteremben zártuk egy finom vacsorával.
Hagyom, hadd beszéljenek helyettem a képek.

Nászútra a maldív-szigeteki Sun Island-et (Dél Ari atoll) vettük célba. Azt hiszem, a maldívi nyaralás amolyan "egyszer az életben" élmény - hosszú, fárasztó út, de az ottani kalandok örökre velünk maradnak.
Ha tipikus képeslapra való, fehér homokpartos, türkiz tengeres-pálmafás tájat képzelünk el, biztosan Maldív az, ami megfelelhet, sőt, túlszárnyalhatja az álomképeket.

A gyönyörű part és a hihetetlenül türkizkék víz csak egy része a varázsnak. Ami engem leginkább lenyűgözött, az a tengeri állatvilág.
De ahhoz, hogy a halak világába leshessek, muszáj volt kipróbálnom a sznorkelezést. Rettegtem tőle.
Kiskoromban féltem a vízben, mert egyszer beleejtettek a medencébe. Nem épp kedves emlék a tüdőmbe hatoló klóros víz és a halálfélelem párosa...
Azóta már részint megbékéltem a dologgal, nem úszok rosszul - egészen addig, amíg a fejem a hullámok felett van. Amint csak egy csepp víz az orromba, szemembe kerül, jön az a fázis, amikor vergődő macskát imitálok.
Hogy egy maszk és egy vacak kis pipa válasszon el a fulladástól? Na ne!
Nos, szükségtelen volt aggódnom. Hamar belemelegedtem a dologba, olyannyira, hogy biztosan a következő nyaralásunkat is úgy tervezzük meg, hogy legyen a környéken jó sznorkelezőhely. Ki tudja, talán még búvártanfolyamra is benevezek egyszer. :)
Amikor Kame szemén át vizsgáltam a Nagy Zátonyt, élt bennem egy élénk álomkép, hogy milyen lehet halak közé merülni, titkokat lesni a horizonton... Nos, élőben is átélhettem ugyanezt, sőt, még többet is :) Például azt, milyen a világ legnagyobb halfajával úszni, vagy épp hallgatni egy delfincsapat csacsogó énekét...

Őt sem hagytam otthon, készítettem egy-két #bookstagram képet, a legjobban sikerültet hamarosan külön posztban is láthatjátok ;)

Olvass tovább

Könyvfesztivál 2018

Könyfesztivál élménybeszámoló

Tavaly voltam először Könyvfesztiválon: azelőtt derült ki, hogy megjelenhet a Felvont vitorlák és Varga Beával a fesztiválon találkoztam, hogy átbeszéljük a dolgokat.
Hihetetlen belegondolni, hogy elrepült egy év, újra könyvekkel telt meg a Millenáris, de én immár íróként, dedikálni mentem. Na jó, azért ugyanúgy bevásároltam, mint tavaly :)

Legfrissebb szerzeményeim :)

Sarah Andersenért párommal együtt rajongunk. Azt hiszem, a vidám képekben mind magunkra ismerünk. Kivéve Gáboromat - ő folyton engem ölelget nevetve, miközben azt kibálja "ez Te vagy!".
A nyomozós könyvet szintén ő kincsvadászta, azóta már meg is fejtettünk egy ügyet.
Én sem voltam rest, A Széthullott Birodalom teljesen saját zsákmány, régóta kíváncsi vagyok rá, úgyhogy miért is ne fogadjam örökbe az egész trilógiát egy kötetben? :)

A napom csúcspontjaként Demi Kirschnerrel és Bartos Zsuzsával dedikáltunk egy asztalnál, méghozzá kiváló hangulatban. Demi remek humorú, vagány csaj, Zsuzsáról pedig megállapítottuk, hogy csakis messzi tündérországból szökhetett (aminek földi neve Erdély, Brassó városa). Zsuzsától magam is beszereztem egy aláírást az Alkonyőrzők példányomba és jól kitárgyaltuk, hogy mit hogyan lehetne megvalósítani a sci-fi világából biotechnológus szemmel.

De ami leginkább boldoggá tette a napomat, az volt, hogy mennyien eljöttetek hozzám! Voltak, akik már Felvont vitorlákkal a kezükben érkeztek, és olyanok is, akiknek a pénztárra várva dedikáltam egy-egy még friss, újkönyv-illatú példányt.
Tudom, hogy sajnos akadtak páran, akik bár szerettek volna, végül nem tudtak eljönni az eseményre - remélem, veletek is mihamarabb találkozom! Én nagyon várom a következő lehetőséget :)

Dedikálás után nem siettem haza, hanem Zsuzsával és Bessenyei Gáborral először is lerohantuk a kávézót, hogy megújult energiával vághassunk neki a fesztiválnak.

Hármas szelfi: Bessenyei Gáboré a telefon, Bartos Zsuzsa élesíti a gombot, én meg stabilizálom a gépet ;)

Spirit Blissel mindenképp szerettem volna találkozni, így az ő dedikálóasztalához igyekeztem. Mostanság egymást segítjük az kézirataink javítgatásában: új könyve, a Rabszolgák kora egy nagyon érdekes világban játszódik majd, alig várom, hogy megjelenjen.
Hihetetlen nagy sor várt rá, így dedikálás közben nem akartam zavarni, félrehúzódtam a fényképezőcsapat mellé. Köztük volt Kolozs Kitti is, aki a blogomon látható illusztrációkat készítette a Felvont vitorlák főszereplőiről. Mindig imádok vele beszélgetni, most is remekül szórakoztam - egyetlen hibánk van, folyton elfelejtünk közös képet készíteni! Most sem történt másképp. Kitti, ha ezt olvasod, tudom, most ugyanúgy nevetsz, mint én. Ígérjük meg: legközelebb nem felejtjük el! ;)
Végül Blissel is tudtam még váltani pár szót, bár szegénynek sietnie kellett a pécsi vonatra. De ahogyan a beszámolójában olvasható, szerencsére az utazás alatt sem unatkozott :)
A napot a Fiatal Írók Társaságával zártam, akik meséltek a sok könyves előadásról, amelyekről én napközben lemaradtam.

Felsorolni sem tudom, hány ismerősbe botlottam és váltottunk egy-két szót. Azt hiszem, számomra ez a fesztivál legjobb része: akárhová fordultam, barátságos mosolyokat kaptam.

Köszönöm mindenkinek, akivel beszélgettem,

Annának, a legkedvesebb könyvpultosnak kétszeresen,

és legfőképp hálás szeretettel köszönöm minden olvasómnak, aki ellátogatott hozzám!

Olvass tovább