Az Aranymosáson első pozitív lektorit kapott regényemből újabb részlet került fel a verseny honlapjára. Ha tetszik az ízelítő, kövesd a bejegyzés alján található linket!
***
A
gyenge szellő nem keltett hullámokat, és még arra sem volt elég,
hogy hűsítse az embert, nemhogy belekapjon a vitorlákba. A hajó
immár két napja alig haladt valamit.
Kame
a hajókosárban teljesített szolgálatot. Nem mintha sok
kémlelnivaló akadt volna a láthatáron, de a parancs az parancs. A
tűző nap elől a kosár peremének árnyékába próbált elbújni,
fejére tengervízzel átitatott kendőt kötött. A lecsepegő sós
lé összekeveredett a mellkasán összegyűlt izzadsággal,
átáztatva durva vászonmellényét. Megszokásból ki-kilesett a
vakítóan csillogó kékségre.
Váratlanul
apró, de egyre növekvő pont tűnt fel az égen. Kame lustán
feltápászkodott, és a korlátra támaszkodva figyelte, ahogy
alakot ölt. Amikor már egyértelműen látszott, hogy magányos
sirály tart feléjük, a matróz az erszényéből puha bőrszíjat
kotort elő.
A
sirály párat körözött a hajó zászlaja felett, majd leszállt a
kosár peremére és várakozón a fiú felé nyújtotta nyakát.
Nyakörvére egy kis pergamentekercset erősítettek, rajta vörös,
címeres pecséttel. Kame azonnal felismerte a jelet, és idegesen
kapkodva rákötötte a madár lábára a bőrszíjat. Vállára
ültette a betanított sirályt, majd mókusügyességgel lemászott
a fedélzetre.
Egy
hallal teli hordóhoz lépett, kivett belőle egy frissebb darabot,
melyet egyetlen, gyakorlott mozdulattal végighasított, majd a kis
hírnök elé tette. Míg a madár a csemegével foglalta el magát,
a fiú kikötötte a hordó melletti fakaróhoz, nehogy miután
jóllakott, visszarepüljön Meridiába a válaszlevél nélkül. Így
már nyugodtan leoldhatta róla a tekercset.
Kame
szomorúan csóválta fejét, miközben nézte, ahogy a sirály
falatozik. Ő maga napok óta nem kapott egyszerre ekkora fejadagot.
Már rég elhagyták a halban dús vizeket, Meridia peremvidékén
rostokoltak. Kevés és sovány húsú volt a fogás, a kapitány
pedig még ennek ellenére sem engedélyezte, hogy megduplázzák a
kétszersült-adagot. A jól ismert víziutaktól távolodva csak még
kevesebb húsra számíthatnak majd. Irigykedve nézte az állatot,
és szinte siratta az elpocsékolt halat. Hiába, ha a betanított
sirály nem kapja meg a jutalmát, félő, hogy többé nem kelne
útra megkeresni egy hajót.
Az
uralkodóház igen fontos dolgot akarhat a kapitánytól, ha ilyen
messzire levelet küldtek. Főleg, mert nem lehettek biztosak benne,
hogy még nem tértek le a sirálynak betanított, ősi tengeri
útról. Ha nem lett volna ilyen pocsék szelük, nincs az a madár,
amelyik még rájuk talál a végtelen tengeren.
Legalább
láthatja nagyra becsült kapitányát. A kapitány ugyanis immár
vagy három napja bezárkózott a kabinjába. Állítólag
éjjel-nappal furcsa, elrongyolódott kódexeket bújt, próbálta
megfejteni az igazságot a rájuk váró ismeretlen vizek
természetéről. Ahogy erre gondolt, Kame kicsit félt is megzavarni
a munkában.
Még
nem szokta meg, hogy egy ilyen híres ember alatt szolgál. Amint
meghallotta, hogy Espadon matrózokat toboroz, rögtön jelentkezett.
Mindenkinek azt mondta, hogy látni akarja, mi van a zátonyon túl,
de valójában csak a kapitány közelébe akart kerülni. Meridia
hőse, a kalózvadász alatt szolgálni – ez számára olyan volt,
mint egy beteljesült álom. Elképzelte, amint Espadon kapitány egy
napon megnyeri a Tengeristennő Versenyét, a hagyománynak
megfelelően elveszi a főpapnőt, és ő lesz az új király. Kame
pedig talán egy lehet a bizalmasai közül... Ha nem bosszantja fel.
Espadon
valóban olyan jó hajós volt, mint beszélték, ám a kocsmai
mesékben nem tettek említést arról, vajon az uraság milyen
rosszul tűri a kabinjába tolakodó kéretlen vendégeket,
kiváltképp a királyi üzeneteket kézbesítő matrózokat.
Kame
nagyot sóhajtott. Annyira már ismerte a kapitányát, hogy tudta,
akármilyen rossz hangulatban van is, a férfi nem fogja bántani.
Legalábbis fizikailag nem. Legrosszabb esetben a következő
megbízása a halashordók tisztítása lesz. Nem mintha az ifjúnak
lett volna választása – a levél kézbesítése az ő
kötelessége.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése