Szappan

Szappan

Bemegyek a fürdőszobába. Először lendületesen hajtom visszafele az ajtót, hogy ne nyikorogjon, aztán egész lassan, nehogy csapódjon. Végül a reteszt is behúzom. Hátam az ajtónak, lábam a mosdónak feszítem. Nem engedek be senkit. Odakinn már megint vitatkoznak. Én nem tudom, miről. Nem is akarom tudni. Én itt nem létezem.

Unatkozom kissé. Körülnézek. Jobbra tőlem törülközők függnek, a kád peremén samponok, tusfürdők sorakoznak. Egyik sem érdekel. A mosdó szélén egy szappan fekszik. Szórakozottan kezembe veszem, forgatgatom. Rácseppen valami kis nedvesség. Nem könny, nem az enyém, hisz én nem sírok. Elkenem rajta, amitől síkos lesz az ujjam alatt. De a szappan túl nagy, hogy az egészre elég legyen. Megpróbálok rá egy kis vizet engedni, ami nyújtózkodást igényel, hisz az ajtót semmiképp sem akarom otthagyni. Végre elérem a csapot és megnedvesítem a kincsemet.

Lassan forgatom kezemben, majd hirtelen megnyomom, hogy felugorjon a levegőbe, aztán elkapom. Ismét vizet zubogtatok rá. Odakinn még mindig kiabálnak. Tudom, hogy megint én tettem valamit, valami nagyon rosszat… De nem, én csak itt vagyok a mosdóban, más nem létezik, csak én és a szappan. Elkezdek rá rajzolgatni. Először egy házat karcolok belé a körmöm hegyével, elé egy kutyust. Nem jó. A ház túl nagy, a kutya túl pici, és milyen szomorúan néz, még a füle is bánatosan lóg. A csap alá tartom játékszerem, majd elmaszatolom a mintát.

Ismét sima, fehér felületre dolgozhatok. Egy virágot kezdek rajzolni, de még felénél sem tartok, már eldörgölöm, hogy a semmiségbe tűnjön. Hisz én nem is szeretem a virágokat! Most a napot karcolom bele. Mellé a holdat és a csillagokat. Ez szép. De még valami mintha hiányozna. Odakintről nevetés hallatszik. Épp a nővérem mond valamit. Tudom, hogy nem rólam van szó, mégis úgy érzem, mintha engem gúnyolnának.

Az égbolt alá karcolok egy mély, egyenes vonalat. Igen, ezt kerestem, ez hiányzott... – vélem az egyik pillanatban, de amint jobban szemügyre veszem, látom, hogy a vonal nem elég egyenes, nem egyenletesen mély, és egyáltalán, mi a jó egy egyszerű vonalban? Nem is akarom látni.

Forgatom kezemben a szappant, egyre gyorsabban, egyre erősebben, míg végül eltörik. Elrontottam. Ezt is elrontottam. Dühömben apró darabokra töröm, aztán odamegyek a mosdóhoz és nézem, ahogy fogynak és tűnnek el a lefolyóban a darabkák. Közben siratom. A szappant. Azt, hogy elrontottam. A házat, a kutyát, a virágot, az eget, de még a vonalat is.

Aztán megmosom az arcom, mosolyra húzom a szám, és kinyitom a reteszt. Elhagyom a fürdőszobát.

2008. írókör, feladatmegoldás