Szappan
Bemegyek
a fürdőszobába. Először lendületesen hajtom visszafele az
ajtót, hogy ne nyikorogjon, aztán egész lassan, nehogy csapódjon.
Végül a reteszt is behúzom. Hátam az ajtónak, lábam a mosdónak
feszítem. Nem engedek be senkit. Odakinn már megint vitatkoznak. Én
nem tudom, miről. Nem is akarom tudni. Én itt nem létezem.
Unatkozom
kissé. Körülnézek. Jobbra tőlem törülközők függnek, a kád
peremén samponok, tusfürdők sorakoznak. Egyik sem érdekel. A
mosdó szélén egy szappan fekszik. Szórakozottan kezembe veszem,
forgatgatom. Rácseppen valami kis nedvesség. Nem könny, nem az
enyém, hisz én nem sírok. Elkenem rajta, amitől síkos lesz az
ujjam alatt. De a szappan túl nagy, hogy az egészre elég legyen.
Megpróbálok rá egy kis vizet engedni, ami nyújtózkodást
igényel, hisz az ajtót semmiképp sem akarom otthagyni. Végre
elérem a csapot és megnedvesítem a kincsemet.
Lassan
forgatom kezemben, majd hirtelen megnyomom, hogy felugorjon a
levegőbe, aztán elkapom. Ismét vizet zubogtatok rá. Odakinn még
mindig kiabálnak. Tudom, hogy megint én tettem valamit, valami
nagyon rosszat… De nem, én csak itt vagyok a mosdóban, más nem
létezik, csak én és a szappan. Elkezdek rá rajzolgatni. Először
egy házat karcolok belé a körmöm hegyével, elé egy kutyust. Nem
jó. A ház túl nagy, a kutya túl pici, és milyen szomorúan néz,
még a füle is bánatosan lóg. A csap alá tartom játékszerem,
majd elmaszatolom a mintát.
Ismét
sima, fehér felületre dolgozhatok. Egy virágot kezdek rajzolni, de
még felénél sem tartok, már eldörgölöm, hogy a semmiségbe
tűnjön. Hisz én nem is szeretem a virágokat! Most a napot
karcolom bele. Mellé a holdat és a csillagokat. Ez szép. De még
valami mintha hiányozna. Odakintről nevetés hallatszik. Épp a
nővérem mond valamit. Tudom, hogy nem rólam van szó, mégis úgy
érzem, mintha engem gúnyolnának.
Az
égbolt alá karcolok egy mély, egyenes vonalat. Igen, ezt kerestem,
ez hiányzott... – vélem az egyik pillanatban, de amint jobban
szemügyre veszem, látom, hogy a vonal nem elég egyenes, nem
egyenletesen mély, és egyáltalán, mi a jó egy egyszerű
vonalban? Nem is akarom látni.
Forgatom
kezemben a szappant, egyre gyorsabban, egyre erősebben, míg végül
eltörik. Elrontottam. Ezt is elrontottam. Dühömben apró darabokra
töröm, aztán odamegyek a mosdóhoz és nézem, ahogy fogynak és
tűnnek el a lefolyóban a darabkák. Közben siratom. A szappant.
Azt, hogy elrontottam. A házat, a kutyát, a virágot, az eget, de
még a vonalat is.
Aztán
megmosom az arcom, mosolyra húzom a szám, és kinyitom a reteszt.
Elhagyom a fürdőszobát.
2008.
írókör, feladatmegoldás
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése